Hihettük volna, hogy ez a hét már nyugalomban, békében és halászlégőzben telik. Ha így lett volna, elég lett volna az év legabszurdabb eseményeit listáznunk és egy „reméljük,…
A fagyöngy és a mézeskalács körítette ünnepek előtt nem árt tréningezni egy kicsit, hogy az „ajándék lónak ne nézd a fogát” életelv alapján megfelelő mosollyal tudjuk nyugtázni…
Kissé elkeseredve állapítottuk meg a múlt héten (Hadházy Ákos után szabadon), hogy ebben az országban mindent lehet. Nos, mostanra kiderült, hogy mégsem.
Kezdjük egy őszinte vallomással: „Egyre többször éreztem úgy, hogy ebben az országban mindent meg lehet csinálni. Szerettem volna ennek ellenkezőjét bizonyítani.” Hadházy Ákos…
Ha néhány év múlva valaki felébreszt a legmélyebb álmomból, és megkérdezi, melyik az a két szó, ami a mostani Fidesz-kormányról az eszembe jut, szinte biztosan azt mondom majd:…
„A szó hagyományos értelmében lehetetlen Magyarországot pluralista demokráciának nevezni, a kormány pedig a lakosság nagyobb része által támogatva egy autoriter vágányon halad” –…
Azt eddig is sejthettük, hogy a CBA egy nagy és boldog család, amelyre maga az állam is örömmel veti vigyázó tekintetét. Olyannyira, hogy ha a hazai élelmiszerlánc terjeszkedni akar, nem…
Diószegi-Horváth Nóra | 2013. november 17.
Azt eddig is sejthettük, hogy a CBA egy nagy és boldog család, amelyre maga az állam is örömmel veti vigyázó tekintetét. Olyannyira, hogy ha a hazai élelmiszerlánc terjeszkedni akar, nem…
Új nagykövetet delegált hazánkba az Egyesült Államok. Colleen Bell Obama kampánypénzgyűjtője volt korábban, emellett ő volt a társproducere az egykor méltán népszerű Gazdagok és…
Diószegi-Horváth Nóra | 2013. november 10.
Új nagykövetet delegált hazánkba az Egyesült Államok. Colleen Bell Obama kampánypénzgyűjtője volt korábban, emellett ő volt a társproducere az egykor méltán népszerű Gazdagok és…
Ez volt az a hét, ami egyértelműen a keménykedés jegyében telt. Jóformán minden napra jutott egy-két megregulázandó személy, esetleg társaság, és néhány eltévelyedett lélek, vagy…
Ma, amikor a friss felmérések szerint miden ötödik felnőtt legfeljebb egy hétig tudná eltartani a családját, ha elveszítené a munkáját, szükségünk van a jó hírekre. Szerencsére…
Van, hogy az ember már szégyelli magát, amikor arról ír, miért kellene másoknak szégyellniük magukat. Az elmúlt hetek eseményeit követve többször ráztuk hitetlenkedve a fejünket: ezt…
Diószegi-Horváth Nóra | 2013. szeptember 22.
Van, hogy az ember már szégyelli magát, amikor arról ír, miért kellene másoknak szégyellniük magukat. Az elmúlt hetek eseményeit követve többször ráztuk hitetlenkedve a fejünket: ezt…
„Egyesztendei gondos munkával sikerült összeállítani egy hibás tesztet, találni egy meglehetősen zavaros szöveget, amiből hiányzott az érveléshez szükséges állítás, valamint két…
Diószegi-Horváth Nóra | 2013. május 13.
„Egyesztendei gondos munkával sikerült összeállítani egy hibás tesztet, találni egy meglehetősen zavaros szöveget, amiből hiányzott az érveléshez szükséges állítás, valamint két…