A „Régi idők focijában” mondta Minarik Ede mosodás ezt az azóta szállóigévé vált mondatot. Szerintem is kell csapat, egy jogászcsapat, de legalább egy árva jogász, aki megsúgná az…
„Minekünk váltig azt mondták, hogy itt Európa van.” Nemcsak Adyt áltatták ezzel anno, hanem mostanában minket is. Meg azt a sclerosis multiplexben szenvedő (SM) Attila nevű fiatalembert,…
Korona és köntös nélkül, kék kosztümben és kalappal a fején mondta el II. Erzsébet tradicionális, ám ezúttal nem ceremoniális „királynői beszédét”, amely a May-kormány…
Júniusban elment Bátki Mihály író, újságíró, műfordító. Bátki Mihály, azaz a Bátki Misi az angolszász világ szerelmeseként élt, életmódja, érdeklődése már a rendszerváltás…
Ritkán produkál az élet magától ennyire tökéletes kommunikációs fordulatot, de most megtette: aki a Lungo Drom (az MSZP korábbi és a Fidesz jelenlegi választási szövetségese)…
Brexit-nyitánnyal kezdődött a nacionalisták – Orbán elnevezésével – „lázadása”. És igazán stílszerű lenne, ha Brexit-fináléval érne is véget. Mármint brit visszakozással.…
Egy régi zsidó vicc jutott eszembe kapásból a „lúgos orvos” ügyéről. Kohn megy az utcán, és azt hajtogatja: nem értem, nem értem. Megszólal a rabbi: mit nem értesz Kohn, majd én…
Nem tudom, miért nem szólnak Timikének, hogy hagyja már abba. Cilikét valószínűleg figyelmeztették, hogy húzódjon hátrébb a nyilvánosságtól, váljon üveggé, bár tevékenységének…
70-80 milliós Lamborghinivel végigdöngetni a belvároson – nos, ez vélhetően sokak szemében a gazdagság szimbóluma. Vajna Tímea nem egy a sok közül. A kormánybiztos felesége ugyanis…
Nagy B. György | 2017. június 11.
70-80 milliós Lamborghinivel végigdöngetni a belvároson – nos, ez vélhetően sokak szemében a gazdagság szimbóluma. Vajna Tímea nem egy a sok közül. A kormánybiztos felesége ugyanis…
Negyvenéves vagyok és százhuszonhat kiló. Szeretek hintázni. Nagyon. Repített gyerekként, tompított kamaszkori szerelmi csalódást, készített fel vizsgára. Azt, hogy a hinta csökkenti a…
Nagy B. György | 2017. június 11.
Negyvenéves vagyok és százhuszonhat kiló. Szeretek hintázni. Nagyon. Repített gyerekként, tompított kamaszkori szerelmi csalódást, készített fel vizsgára. Azt, hogy a hinta csökkenti a…
Theresa May rendkívüli választással akarta – a Brexit-alkudozásra készülve – megerősíteni hatalmát, s e hazárdjátékába ugyanúgy belebukott, mint tory kormányfőelődje a brit…
Avar János | 2017. június 11.
Theresa May rendkívüli választással akarta – a Brexit-alkudozásra készülve – megerősíteni hatalmát, s e hazárdjátékába ugyanúgy belebukott, mint tory kormányfőelődje a brit…