szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Gergő, te polgármesterjelölt vagy, ne ülj az első sorba, a színpadra ülj – instruálják az Együtt-PM országos kampánytalálkozóján a Zuglót rohamozó Karácsony Gergelyt. Egy…

Munkatársunktól | 2014. október 5.

Szigetvári az Orbán-rezsim bedöntéséről: Elefántot csak szeletelve
 

Az országos vezetés elkedvetleníti a szocialistákat.
- Az MSZP csak ott látszik, ahol most is szoci a polgármester.
- Gyurcsány nem véletlenül sietett a pártunióval.
-…

Nagy B. György, Kövesdi Péter | 2014. szeptember 28.

Balkampány: sok illúzió, némi beton és rengeteg golyóstoll
 

Hét pontban fogalmazta meg országos választmányán az MSZP, milyen elvárásai vannak a párt októberi önkormányzati választáson induló képviselő- és polgármesterjelöltjeivel szemben.

Munkatársunktól | 2014. szeptember 14.

Baloldali vezetésű önkormányzatok: a demokrácia utolsó védvonala
 

Gyurcsány Ferenc álmodott egy világot, de úgy érzi, a kapuk minden eddiginél messzebb vannak. Ezzel állt ország-világ elé a DK elnöke szombaton, az Ellenállás Napján, Budapesten. Az…

Nagy B. György | 2014. szeptember 7.

Gyurcsány: A pártok semmik!
 

Hány kerületi poszt egy közös főpolgármester- jelölt? – nagyjából erre a kérdésre szűkült az MSZP fővárosi „mocorgása” az önkormányzati választások előtt. Ugyanis eldőlt,…

N. B. GY. | 2014. augusztus 10.

Össznépi összeborulás helyett össznépi kényszerhelyzet
 

Terebélyes árnyék vetül a laptopjába görnyedő újságíróra. „Szevasz, kiadnád ezt ötkor?” – nyújt egy fecnit Kiss Péter. A papíron ennyi: sajnálja, hogy nem tudott megállapodni…

Nagy B. György | 2014. augusztus 3.

Aztán mindenki megy
 

Így nyitottak be Brüsszelbe a magyar EP-képviselők. - Május 25-én Magyarország is megválasztotta európai parlamenti képviselőit. A magyar kvóta 21 fő. A politikusok elfoglalták uniós…

FTB, K. V. | 2014. július 30.

Akinek túl sok Junckerből, és akinek kevés
 

A tökéletes szalámitaktika – joggal hiheti ezt, aki kívülről figyeli az ellenzéki pártok budapesti ténykedését. Habár mindegyik résztvevő azt mondja, hogy a megegyezésre törekszik,…

Munkatársunktól | 2014. július 21.

A tökéletes szalámitaktika – joggal hiheti ezt, aki kívülről figyeli az ellenzéki pártok budapesti ténykedését. Habár mindegyik résztvevő azt mondja, hogy a megegyezésre törekszik,…

Munkatársunktól | 2014. július 21.

 

Amíg a választási rendszer nem változik, az MSZP együttműködik majd a többi balos párttal, de most nem ez a legfontosabb.
- Aki személyesen beszélt Pásztor Alberttel, az tudja, hogy…

Munkatársunktól | 2014. július 20.

Felgyűrt ingujj - Interjú Tóbiás Józseffel
 

Tóbiás József lett a Magyar Szocialista Párt új elnöke.
- Az alelnökök választása közben tüzesedett csak át a kongresszus.
- Az új elnök nem szivárványkoalíciót épít, és…

Munkatársunktól | 2014. július 20.

Nagyotmondás helyett párbeszéd
 

"Felgyűrt ingujjal" címmel közöl a Vasárnapi Hírek friss száma interjút Tóbiás Józseffel, az MSZP új elnökével. Amíg a választási rendszer nem változik, az MSZP együttműködik…

Munkatársunktól | 2014. július 20.

"Felgyűrt ingujjal" címmel közöl a Vasárnapi Hírek friss száma interjút Tóbiás Józseffel, az MSZP új elnökével. Amíg a választási rendszer nem változik, az MSZP együttműködik…

Munkatársunktól | 2014. július 20.

 

Ellenálltak a kritikának is. - Kedélyes nyugdíjas-találkozónak indult, végül agresszív események tarkították a tegnapi ellenállás napjának nevezett, a Demokratikus Koalíció által…

Munkatársunktól | 2014. július 13.

DK-rendezvényen történtek még nem hozták Gyurcsányt ilyen helyzetbe
 

Ismét közös jelöltek indítását javasolta az MSZP a baloldali pártoknak. Amit egyszer már kipróbáltak az országgyűlési választáson, azt most az önkormányzatin is tovább vinnék,…

Munkatársainktól | 2014. június 29.

Városfoglalásra készül az ellenzék
 

Szigetvári Viktor szerint Bajnai Gordon örökre az Együtt alapítója marad.
- Az új ügyvezető társelnök szerint az MSZP és a DK tusakodik egymással igazából.
- Az Együtt nem…

Nagy B. György | 2014. június 22.

Szigetvári Viktor: Kimaradunk ebből a harcból
 

Idén könnyebb parkolóhelyet találni Farkasházy Tivadarék szárszói háza mellett. Igazságtalan volna azt írni, hogy lézengenek a meghívottak, de jóval kevesebben vannak, mint tavaly.…

K. P. | 2014. június 22.

Ritka pillanat: Botka és Gyurcsány egy fotón - Szárszó újratöltve
 

Az MSZP-ben kitört a személyi béke, a DK lett a baloldal szivacsa, de mire megy az Együtt Bajnai nélkül?

Nagy B. György | 2014. június 7.

Tandemben tekernek - Eseménydús nyár lesz a baloldalon
 

Gyurcsány Ferenc, úgy tűnik, kitáncolta magát az EP-választás éjszakáján és most alapos és feltűnően szerény elemzését adja a baloldalon kialakult politikai helyzetnek.
-Az MSZP…

Nagy B. György | 2014. június 1.

Ez egy teljesen új helyzet - Részlet a ma megjelent Gyurcsány-interjúból
 

Vált a párt.
- Az erőkörök örökké élnek.
- Tóbiás József folytathatja, hacsak Botka be nem jelentkezik mégis.

Nagy B. György | 2014. június 1.

Mesterházy lemondása kiengedte a gőzt az MSZP-ből