A hivatali bikkfanyelv érthetetlen, és ennek komoly következményei vannak. - Vannak országok, ahol törvény írja elő a világos fogalmazást. - Interjú Gergely Verával, a…
Az MSZP-s népszavazási ellenkampány több mint bojkott: polgári elégedetlenségi mozgalom. A megreformált EU közös főügyészséget is jelent, így nem csoda, ha Orbán ezerrel húzza a…
A Visegrádi Négyek együtt rajzolnak közös európai jövőképet, és lehetnek olyan együttműködések, amikből hazánk kimarad. - Nem jogi szempontok miatt fontos a népszavazás, hanem…
A kisgyermek három napig kínlódott étlen-szomjan, magára hagyatva egy nyomorúságos párizsi hotelszobában. Anyja már nem tudott gondoskodni róla, váratlanul szólította el a halál. A…
Két ősi ösztön csap össze az európai emberekben a terrorcselekmények hatására, a politika felelőssége, hogy melyik kerekedik felül. A szélsőségeseknek és a populista politikusoknak…
Attól még, hogy lóra ülsz, nem lesz belőled se szittya, se sumér - A magyar őstörténet mindig is ki volt téve a politika érdeklődésének - Magyarokról, hunokról, 1100 évvel ezelőtti…
"Széles körű társadalmi jelenségként tapasztalható egyfajta „alternatív” történelemszemlélet. Mert nagyon nehéz megemészteni – a tudósoknak is! –, hogy amiként a…
VH ajánló | 2016. július 30.
"Széles körű társadalmi jelenségként tapasztalható egyfajta „alternatív” történelemszemlélet. Mert nagyon nehéz megemészteni – a tudósoknak is! –, hogy amiként a…
Nem először dolgozik együtt Török-Illyés Orsolya színésznő és színész-rendező férje, Hajdu Szabolcs, ám ezúttal a két gyerekük is szerepel a filmben, a forgatás helyszíne pedig a…
Pechünkre egy nagyon eszes diktátor került hatalomra. - Másfél évszázada bántja a magyart a saját nacionalizmusa. - Bojtár Endre irodalomtörténésszel a frissen megjelent,…
Saját mikroklímája van a mocsárra „épített” Városligetnek, amit a gigantikus épületek tönkretehetnek. - Nem 200 éves platánokon kellene kísérletezni, mert ha meghalnak,…
Ülünk a szobájában, a Vígben. Húsz négyzetméter, három zongora, egy sor furcsa zeneszerszám. A polcon kalapok: kemény, puha, piros, fekete, zöld, sárga. Nyakában az elmaradhatatlan…
Minden terv nélkül ugrottunk le egy meredek szikláról – mondja Polly MacKenzie, a volt brit miniszterelnök-helyettes egykori közvetlen tanácsadója. Ott volt a tűz közelében akkor is,…
Az elnökségi tagság nem a parlamenti képviselőség előszobája. - Az összefogás szót kihúzták a szocialista szótárból, de van másik: együttműködés. - A magyar baloldal nem…