szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

A szélsőjobb Európa-szerte áttörte eddig hitt korlátait: már a középosztály köreiben is hódítanak pártjaik és politikusaik, a populizmus. Ez magyarázza Donald Trump támogatottságát…

Szűcs Ágnes | 2016. január 24.

A középosztály a szélre megy? - A Bruegel Intézet igazgatója a szélsőségesek és populisták nyomulásáról
 

Tartósan alacsony olajárakra számít az elkövetkezendő évtizedekben a Nemzetközi Energiaügynökség – politikai elemzők pedig emiatt kitörő háborúkra. A borús kilátásokat a…

Szűcs Ágnes | 2016. január 19.

Háborúra várva
 

A lengyel jogállamiságot vizsgáló eljárást indít az Európai Bizottság – jelentette be a testület alelnöke, Frans Timmermans a héten. A mechanizmust 2014-ben hozta létre az Európai…

Szűcs Ágnes | 2016. január 17.

Elemző Brüsszel lépéséről: legalább tettek valamit - Lengyel–magyar fertőzésveszély Európában
 

Végzetesen megváltoztathatják a menekültek a nemek arányát az európai országokban.
- Megoldást jelentene, ha kvótákkal szabályoznák a befogadottak arányát.
- A konzervatív…

Szűcs Ágnes | 2016. január 10.

Speciális képzés: Egy mosoly még semmi, a nő nemet mondhat - legyen világos, hogy Európában mi a jó és a rossz
 

„Nem fogjuk ütni a lengyeleket” – jelentette ki a maga keresetlen modorában Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a holland uniós elnökséget megnyitó sajtótájékoztatón.…

Szűcs Ágnes | 2016. január 10.

Alkotmánybíróság, közmédia, pártkatonák kinevezése... Megúszhatja az európai szigort a lengyel fülkeforradalom is
 

Karácsonyi beszédében Ferenc pápa kifejtette, hogy ez lehet az emberiség utolsó karácsonya: a jelenlegi kaotikus állapot a végidők kezdete, és ha nem változtatunk, jövőre a világ…

Szűcs Ágnes | 2016. január 5.

Konfliktusok éve: 2016
 

A terápiás kutyák nehéz sorsú embereknek segíthetnek abban, hogy feldolgozzák a múltat és olyan szeretetmintát sajátítsanak el, amit később emberi kapcsolataikban is felhasználhatnak.…

Szűcs Ágnes | 2015. december 24.

Betrappol a remény - Ezek a kutyák a főszereplők, ők nem eszközök
 

Más elnök nem lehet - Ez látszik az egyetlen hasonlóságnak a Fidesz és a német kereszténydemokrata párt között kongresszusaik után.

Szűcs Ágnes | 2015. december 20.

CDU, Karlsruhe - Fidesz, Hungexpo - Párhuzamos valóságok
 

Oktatóvideókkal mossa át az Iszlám Állam a fiatalok agyát.
- Nem csak a rossz anyagi körülmények között élő és muszlim gyökerekkel rendelkezők válhatnak áldozattá.
- A…

Szűcs Ágnes | 2015. december 7.

Akiket beszippant a dzsihád - Mi az Iszlám Állam titka?
 

Különös levelet kapott 2013 szeptemberében a XVI. kerületi önkormányzattól Szatmári-Nagy Sándorné. Felszólították a 80 éves özvegyet, fizessen azért az ingatlanért, amit édesapja…

Szűcs Ágnes | 2015. december 6.

Disszidálásért elkobzás - A botrány részletei
 

Beszélgetés dr. Abdul-Fattah Munif iszlámszakértővel két ima között - A naplementei Magrib-imára hívnak a Magyarországi Muszlimok Egyházának Budapest Mecsetében. A közösségi…

Szűcs Ágnes | 2015. november 30.

'Allah bizony nem szereti a túlkapásokra vetemedőket'
 

Szűcs Ágnes és Kövesdi Péter összeállítása. - Miért nem sikeres a muszlimok integrációja? - Szigorítások a Charlie Hebdo merénylet, majd november 13-a után - "Snowden lelkén…

Szűcs Ágnes, Kövesdi Péter | 2015. november 22.

A hét témája: PÁRIZS UTÁN
 

Újabb merényletek várhatóak Európában – jelentette ki az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) igazgatója, Rob Wainwright. Erre csak az lehet a megoldás, ha a tagállamok rendszeresen…

Szűcs Ágnes | 2015. november 22.

Terrorveszély mindenütt
 

„Az Európai Unió széteshet, és ez ijesztően gyorsan végbemehet” – a vélemény nem valamiféle szélsőséges, euroszkeptikus politikus szájából hangzott, hanem a nagyon is EU-párti…

Szűcs Ágnes | 2015. november 15.

Már ő is ijesztően gyors szétesésről beszél? Ahol a part szakad
 

Békét akarnak, háborúra készülnek - Nagyszabású offenzívát indítottak a kurd harcosok az Iszlám Állam (IS) ellen Irakban. Lapzártánkig az észak-iraki Szindzsár városáig jutottak. A…

Szűcs Ágnes | 2015. november 14.

'Bizonyos értelemben ez már a III. világháború'
 

Hilde Østby: A vágyakozás enciklopédiája

Szűcs Ágnes | 2015. november 11.

Olvasta már...? - Se nem könnyes, se nem nyálas
 

Akkor is mosolyogni kell, ha szomorúak vagyunk.
- Az éneklés csak mellékszál: a színészet mindenek előtt áll.
- Interjú Halász Judittal, akinek a héten jelent meg életrajzi…

Szűcs Ágnes | 2015. november 8.

Lelkében szép az ének
 

Jelentősen felgyorsítja Németország a menedékjogi kérelmek elbírálását – jelentette be Angela Merkel német kancellár. Az új szabályozás értelmében a korábbi hónapok helyett a…

Szűcs Ágnes | 2015. november 8.

Németország: Az ajtók záródnak