Manuel Pellegrini, a Real Madrid vezetőedzője megerősítette, hogy Kaká,
a fővárosi gárda brazil futballsztárja már teljesen jól van, de
vasárnap még nem játszik.
2010. január 3.

Mindössze három, olimpiai tapasztalattal rendelkező játékost hívott be
a vancouveri téli játékokra utazó 23 fős keretébe Brian Burke
(képünkön), az amerikai jégkorong-válogatott…

Jelentősen átalakult a cafeteria- elemek adózása 2010. január
elsejétől. Januártól három csoportba kerülnek a korábban adómentes
béren kívüli juttatások: lesznek adómentes,…

Annyi újságcikk, rádióadás és tévéműsor foglalkozott az utóbbi időben a bezárásra ítélt – majd be is zárt – harminc hazai vasútvonallal, hogy közben elsikkadt az az egy,…

Az ember természetéből fakadóan kíváncsi és szeretné tudni, mit hoz a jövő. Régóta tudjuk, hogy az univerzumban történt dolgok befolyással vannak életünkre, gondolkodásunkra. A…

A fenti címmel jelentetett meg cikket a Táplálkozási Akadémia, amiben
sok egyéb között arra figyelmeztetnek a szakemberek, hogy télen nem
mozgunk eleget, ugyanakkor gyakrabban fogyasztunk…

A pikkelysömör – orvosi neve psoriasis – az emberi szervezet egészét
érintő gyógyíthatatlan, úgynevezett autoimmun kórkép, amit súlyossága
és gyakorisága miatt a…

Új csatornát indított Magyarországon a PRO7-SAT1: a FEM3 csaknem
egymillió háztartásban elérhető január 1-jétől. A FEM3 elsősorban a
huszonöt-hamrmincnégy év közötti nők, tágabb…

Szolnoki Tibor színész, az Operettvilág Együttes vezetője, a Madách
Színházban, a Budapesti Operettszínházban, a Játékszínben és
Ausztriában is játszik. Úgy érzi, tervei…

Nelson Mandelát alakítja legújabb filmjében Morgan Freeman. Clint
Eastwood rendezte A legyőzhetetlen című, igaz történeten alapuló
drámát, melyben összefonódik a frissen…

Nincs mese, ebből a Varázsfuvolából eltűnt a mese. Állatok? Alig,
szinte csak egy barna játékmaci. Valahol fönt, a sötétség
csillagsátrában trónoló Éj királynője? Szó sincs…

– Úgy látom, hogy szerencsés fordulat van most a divatban, ez a lerongyolódott, agyonhasználtnak tűnő – sokszor méregdrága – polgárpukkasztó módi elmúlik, mondta…

A rovancs nem a komancs távoli rokona. Az apacshoz, de a sziúhoz sem
kötik törzsi szálak, nemhogy esetleg dakotagyanúsnak tűnhetne (minthogy
előbb-utóbb indián időket élünk).…