szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
… állítólag le kell rövidíteni, maivá kell tenni klasszikus íróink remekműveit, mert a mai gyerekeknek sem türelmük, sem kedvük nincs ahhoz, hogy például az Egri csillagokat…

2008. november 16.

Aki egy kicsit is vájt füllel hallgatja, nézi a parlamenti közvetítéseket, az néha megdöbbentő dolgokat tapasztalhat. Megmondom őszintén: ezekből annyi és olyan csokrokat lehetne…

Megtanultam, illetve megtanított rá az élet, hogy az ember 62 év felett már lényegében nem is ember. Egyesek szerint nyugger, vén trotty, mamuska, nyanya, legfeljebb „mit akar már…

Egyik este a Tévéügyvédjében láttam egy érdekes riportot. A műsor bemutatott néhány idős családot, akik egy olyan bérházban laknak, ami a katolikus egyház tulajdonába nem rég…

A múlt héten arra vetemedtem, hogy elolvastam íróóriásunk Egy az ország című könyvét.
Na, nem mintha nem lett volna jobb dolgom, de mindenképpen kíváncsi voltam annak az…

A múlt héten, a Vasárnapi Hírekben Szász Bence olvasó „Bravó, rendőrség!” címmel megdicsérte a rendőrséget, mert sikerült elkapni egy igazi bűnözőt, aki a nemzetünk…

Emiatt imádták az előadókat. A közönség és az előadók találkozásakor bizsergés izzott a levegőben. Kedves művész! Improvizálna valami érzelmeset? És akkor mindig megtörtént a…

Orbán Viktor és Semjén Zsolt jó előre bejelentette, nem vesz részt a gazdasági csúcson. Sőt! A miniszterelnök levelére, amelyben az ország érdekeit külön is hangsúlyozta,…

Elnök úr, mivel Ön folyamatosan becsmérli az általam választott kormányt és annak vezetőjét, így feljogosítva érzem magam, hogy én is egyértelmű véleményt mondjak Önről és…

Ha nem lenne horribilis költségeket emésztő, és az egészséges judiciummal rendelkező választópolgárok avítt törvénnyel való tehetetlenségre kárhoztatása (ti.: „Ab ellen…

Drága jó istenem, hogy mik vannak! Most, amikor az egész világ – velünk együtt – elég nehéz gazdasági helyzetben van, nézem a tévében a parlamenti közvetítést, és nem…

„Sorban állás az életünk” – tudhattuk meg egy Szeged közeli, közkedvelt napilap közelmúltban megjelent, a sorban állás gyötrelmeiről szóló, érdekfeszítő…

Gyermekeim neveléséhez, tanulásához keresek valamilyen támogatást.

Az oktalan állat

2008. november 16.

Az oktalan állat

2008. november 16.

Budai Bernadett

2008. november 16.

Budai Bernadett

2008. november 16.

Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke szombaton az MTI-nek kifejtette: az MSZP üdvözli a magyar és a szlovák kormányfő nyilatkozatát, mivel az…

A Fidesz sajnálatosnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök képtelen volt elérni a szlovák kormányfővel folytatott szombati tárgyalásán, hogy Magyarország számára rendkívül…

Öreg ház,  fiatal – nem pénzes – tétényi tulajok. A lerobbant  családi házat szinte telekárban vette meg az ifjú pár sok-sok hitellel, két és fél éves kisfiukkal…