szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
A legszerényebb becslések szerint is legalább 350 ezer migráns lépte át az EU határait 2015 első nyolc hónapjában. 2014-ben 280 ezren érkeztek összesen. A II. világháború óta nem…

Szűcs Ágnes | 2015. szeptember 13.

Willkommenskulturtól a kultúrsokkig
 
A Magyarországon kialakult menekültügyi válság ebben a formában nem volt szükségszerű. Elkerülhető lett volna, ha a kormányzat el akarta volna kerülni. A szíriai menekültek, akik már…

Andor László | 2015. szeptember 6.

Szavakkal küzd az EU Moszkva ellen

Munkatársunktól | 2015. augusztus 30.

Szavakkal küzd az EU Moszkva ellen

Munkatársunktól | 2015. augusztus 30.

Bár a magyar írót aligha ismeri, Ciprasz is a rejtői elvet követi: az nevet utoljára, aki először üt. Mindenesetre csapdahelyzeteiből rendre előre menekül, s hozzá eddig sikeresen.

Avar János | 2015. augusztus 23.

Európa egyre feszültebb: hatalmas a nyomás az egyes országokon a menekültek tömeges érkezése miatt. Túlzsúfolt táborok, embertelen körülmények, megfélemlített lakosság –…

Diószegi-Horváth Nóra | 2015. augusztus 9.

A befogadás terei
 
Az Európai Bizottságnak vissza kellene térnie az eredeti feladatköréhez, a politikai szerepét pedig független testületekre hagyni – pontosította csütörtökön Wolfgang Schäuble német…

Szűcs Ágnes | 2015. augusztus 2.

Több Európa a jól teljesítő, jól viselkedő EU-tagoknak? Sebességváltás
 
„Mindenütt azt olvasom, Athén lángokban áll. Jól vagy?” – érkezett az első aggódó üzenet a szerkesztőségből. Alig szállt le a gépem helyi idő szerint szerda éjjel fél…

Markos Mária | 2015. július 18.

Athénból jelentjük - Halódó szint
 
Pénteken szavazott a Bundestag a legújabb görög mentőcsomagról. Lapzártánkig nem született eredmény. De minden jel arra utalt, hogy ha csak kis többséggel is, de a német parlament…

SZ. Á. | 2015. július 18.

„A görög nép ügye az egész haladó emberiség ügye” felkiáltással alakult meg Magyarországon a Segítséget a Görög Népnek Országos Bizottság 1947 decemberében. Nos, hogy a haladó…

Diószegi-Horváth Nóra | 2015. július 12.

Fej fej mellett az utolsó helyekért! Magyar, görög két jó barát
 
Ha valaki, a jó politikai ösztönű német kancellár asszony tudta vasárnap este, hogy lett légyen bármekkora erőkülönbség, a hitelezői trojka az elsöprő többséggel megnyert…

Avar János | 2015. július 11.

Rémhírként terjed, hogy majd az oroszok „megmentik” Görögországot, ha erre az Európai Unió nem lenne hajlandó. Vajon Putyin Oroszországának lehet annyi pénze, hogy „megvegye” a…

F. J. | 2015. július 11.

Kibontakozóban egy új német–francia ellentét: sorsdöntő hétvége a görögök számára.

Szűcs Ágnes | 2015. július 11.

Se inzulin, se hitel
 
Hogy mi lesz a vasárnapi népszavazás után? Mi lenne? Hétfő.
- Az is lett, hétfő, ahogy azt a miniszterelnök megmondta. Majd nem sokkal utána lemondott, kétharmaddal nyert az ellenzék,…

Gál J. Zoltán | 2015. július 5.

Immár mindenki láthatja, hogy mennyire különbözőképpen bánnak Európa és a pénzvilág irányítói a valóságos és az álságos „szabadságharcossal”. Az egyiknél csupán…

Avar János | 2015. július 5.

Immár mindenki láthatja, hogy mennyire különbözőképpen bánnak Európa és a pénzvilág irányítói a valóságos és az álságos „szabadságharcossal”. Az egyiknél csupán…

Avar János | 2015. július 5.

Népszavazást tartanak vasárnap a görögök arról, hogy a kormány elfogadja-e a nemzetközi partnerek tervezetét, amely az országnak nyújtott hitelért cserébe bizonyos megszorításokat…

Szűcs Ágnes | 2015. július 5.

Kettészakítják az országot
 
Akár lehetne sikeresnek is értékelni Orbán Viktor – a Süddeutsche Zeitung német napilap kifejezésével élve – „Rambo-diplomáciáját”, csakhogy ez a hozzáállás megakadályozza,…

Munkatársunktól | 2015. június 28.

Ha ez Európa, tartsátok meg magatoknak! - Csúfosan megbuktak a szolidaritás próbáján
 
Ismét államcsőd fenyegeti Görögországot, lapzártánkig nem sikerült megteremtenie a fedezetet arra, hogy 1,6 milliárd eurót visszafizessen a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF). Az eurózóna…

Szűcs Ágnes | 2015. június 28.

Befeszültek, alkudoztak
 
"Az államcsőd egyszerűbb, mint a facsipesz" - írja "Ki mondott csődöt?" című cikkében Faragó József. A friss VH-ban olvasható, összefoglalóban a szerző áttekinti a közelmúlt…

VH ajánló | 2015. június 27.

Ciprasz: 'Ne becsülje alá, mire képes egy nemzet, ha megalázva érzi magát'