December elején Bajnai Gordon Washingtonban járt. Megtisztelt azzal,
hogy négy kollégájával az egyik este nálunk vacsorázott. Tízen ültünk
az asztal körül. Ott volt Francis…
2009. december 20.

Mikor e sorok napvilágot látnak, a kis közép-amerikai ország, Honduras
alkotmányosan megválasztott elnöke, Manuel Zelaya már nyilvánvalóan
elhagyta Tegucigalpát, az ottani brazil…

Nemrégen jelent meg a Magyar Nemzet egykori munkatársának, Dobszay
Jánosnak az interjúkötete a Magyar Katolikus Püspöki Kar
cigány-pasztorációért felelős püspökével, Székely…

Az egykori Magyar Nemzet éppen húsz éves, 1989. december 22-i számának
ötödik oldalán jelent meg egy írás „Lezárhatjuk-e a cigányügyet. Sem
zászló, sem horogkereszt?”…

Beszélgetőpartnerem – nevezzük őt Jenának – sorsa harmincöt éven át nem
került egyetlen, romákat védő szervezet, alapítvány, politikus
látószögébe sem, pedig az ő…

Eredetileg gyógypedagógus Bass László, az ELTE szociális munkásokat
képző tanszékének adjunktusa. A fogyatékos emberek helyzetével
foglalkozó kutatásai közben, akarta, nem akarta,…

„Receptkönyv ifjú külpolitikusoknak! Ha írsz a nyugatnémet helyzetről:
Vedd egy Spiegel-cikk alapanyagát, spékeld meg Pravdával és tálald
felháborodva.” Így ironizáltam a…

Mintha az idő is megállt volna, semmi sem mozdul. Nem sokkal később is
csak sejti a hideg-rideg tájat szemlélő, a néhány szürke marha mintha
arrébb ballagott volna. A Nagy-ferenczi tanya…

Egy művészeti alkotás kvalitásait korántsem történeti hűsége határozza
meg – Mozartot sem Salieri praktikái ölték meg, Milos Forman
„történelemhamisító” filmje,…

Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb könyves vállalkozása szinte a
szemünk láttára valósul meg. Méghozzá oly módon, hogy újságárusnál
vehetjük meg a Magyarország története 23…

Az idei év nagy részét külföldön töltöttem. Négy, nagyhatású könyv
olvasása jelentette számomra a magyar valóságot: Nyerges András:
Tévelygések kora (Luna könyvek, 2009.),…

A Hősök terét gyakorlatilag három jelentős építészeti együttes
határolja. Ezek közül a Műcsarnok (az egyetlen budapesti épület,
amelyik valóban elkészült az eredetileg 1895-re…

Tanulságos színdarabot láttam, amelynek feltett szándéka, hogy
bosszantson. Szerzője példázatnak szánta, színinövendékek
vizsgadarabként adják elő, és olyanokról szól, akik…